Sok sportágban régóta megkülönböztetik a férfiak és a nők által elért eredményeket. Ehhez most hozzájött a bizonytalan nemű sportolók problémája. Rendezzenek külön versenyeket azoknak a számára, akik félig férfiak, félig nők? Aztán azokat is külön kellene választani, akik inkább férfiak, de egy kicsit nők is, illetve fordítva. 

   A nagy biológiai változatosság miatt az lenne a legjobb, ha az eredményt egy hányadossal jelölnék. Mindenki fusson úgy, ahogy tud, és utána számolják ki, hogy egy standard képlet szerint az mennyit ér. És akkor végre a férfiak és nők együtt is versenyezhetnének. Kolumbusz tojása. 

   Más ötleteim is vannak. Ha a sprinterek egyenként indulnának, akkor mérhetővé válna az indulás és az érkezés közötti idő, mindegy, hogy kiugranak vagy nem. (Olyan lenne ez, mint az autóversenyzésben az időfutam.) Sőt, akkor indulhatnának mozogva, futás közben is, ki lehetne dobni a rajtgépet, és nagymértékben javulnának a rekordok. 

   A távolugrók, hármasugrók nagy problémája, hogy időnként belépnek. Ma már lézerrel meg lehetne mondani, hogy az elrugaszkodás és a földet érés között mekkora a távolság. Ugyanez a súlylökőknél, gerelyhajítóknál, kalapácsvetőknél.

   Ha a magasugróknak, rúdugróknak léc helyett egy lézersugár felett kellene átrepülniük, ugyanígy mérni lehetne az általuk elért magasságot. 

   A súlyemelőknél egy-egy adott súly helyett mérni lehetne az emelő-, illetve tolóerőt. Így egy menetben érmeket lehetne osztani. 

   A fenti versenyszámok mindegyikében a nők is indulhatnának a férfiakkal együtt, legfeljebb előbb hagynák abba. És ugyanígy különbséget lehetne tenni a nemi változatosság szerint. 

   Skandináviában elterjedőben van a ló nélküli műlovaglás. Ez végre megoldaná a magyar öttusázók problémáját is, hogy ugyanis mindig a legrosszabb lovakat sorsolják ki nekik. 

   Ugyanezt be lehetne vezetni a sakkban is. Biztos lenne Polgár Juditon kívül is olyan hölgyversenyző, aki helyt állna a férfiak mezőnyében. 

   Végezetül fel kellene újítani a szellemi olimpia hagyományát is. Én feltétlenül elindulnék az aranyéremért.

Hozzászólásként:

Szexhányados

Bedő Iván a sport egyik megoldatlan kérdéséról ír a HVG 2019. május 16-iki számában (Testben és lélekben és hivatalosan). Megállapítja, hogy a férfi – nő skála két végpontja között rengeteg állapot létezik, de szerencsére csak azok versenyzését kell megakadályozni, akiknek igazságtalan előnyük származna a testi jellegzetességükből (magyarán: azokat a nőket, akik férfi hormon-szintje magasabb egy határértéknél). Mivel annyi átmenet van, és ez a sportoló életében, gyógyszeres kezelésének folyamán is változhat, talán az lenne a járható út, ha a férfiak és a nők együtt versenyeznének, de mindenki teljesítményét megszoroznánk egy precízen kiszámított hányadossal, és így kapnánk meg a valós teljesítményt. A számítógépes világban ez egyszerűen kivitelezhető. Mindenesetre egyszerűbb, mintha külön versenyeket rendeznénk azok számára, akik félig férfiak, félig nők, aztán azoknak, akik inkább férfiak, de kicsit nők is, illetve fordítva.