A Facebookon valaki azzal borzolta a kedélyeket, hogy kimutatta: az arcmaszk viselése miatt a saját kilélegzett szén-dioxidunkat belélegezve pár óra alatt elérjük a veszélyes dózist. Bár a poszt azt sugallta, hogy a maszk árt, és ezzel nem értek egyet (már régen kihalt volna a koreai vagy japán lakosság nagy része), azért elgondolkodtam a dolgon. A kilélegzett szén-dioxid problémájával foglalkozni kell.

     A legegyszerűbb, ha időnként felemeljük a maszk alsó részét, hogy a csapdába esett elhasznált levegő távozni tudjon. Ennél egy fokkal radikálisabb, ha a maszkot felhúzzuk az orrunkig, és rendszeresen alatta fújjuk ki a levegőt. (A normális légzéssel kijutott részecskék nem nagyon veszélyesek. Köhögés vagy tüsszentés idején természetesen vissza kell húzni a maszkot!)

     A legügyesebb megoldást én találtam ki. A maszk alatt egy üreges csövet veszünk a szánkba, a másik végét a táskánkba dugjuk, ahol az elhasznált levegő gyorsan elveszíti ártalmasságát. (Ez körülményesnek tűnik, de gondoljunk a könnyűbúvárokra vagy arra, hogy hányan hallgatják zsinóron a mobiltelefonjukat vagy az mp3-lejátszójukat. Be vagyunk drótozva, és eggyel több vagy kevesebb, már nem számít.)

     A pedáns és környezettudatos emberek egy zacskóba is helyezhetik a cső végét, és a zacskót egy parkban is kiüríthetik, visszajuttatva a nekünk káros anyagot a természet örök körforgásába, táplálva a szén-dioxidon élő növényeket.